J.Kanizsai
Írta: Kanizsai József
A JŐVŐ
A lemenő napfény vörösen világította meg a tengerpart hatalmas égbe nyúló szikláit. A lény egy szikla peremén állt és nézte a nyugodtnak tűnő tengert.
A tenger nyugodt volt, legalábbis a felszíne ezt engedte feltételezni, de a mélyben valami megmozdult. Hatalmas tömeg kezdett összeverődni már napok óta gyülekeztek, és egyre csak jöttek, növekedett a létszámuk.
A polipszerű lények két-három méteresek voltak: katonák, dolgozók, nőstények hímek alkotta egyedekből tevődött össze ez a hatalmas armada.
Bár hatalmas tömeg lapult a tenger alatt, az emberi szem számára mégis láthatatlan maradt. De a sziklán álló lény figyelmét mégsem kerülte el semmi apróság, néha átnézett az öböl másik oldalára. Halványan látni lehetett a villanyfényben fürdő partot és a nyüzsgő ember áradatot.
Hatalmas fejlődésen mentek keresztül ezek a lények, amíg egyszerű tengeri élőlényekből tudatos lényekké váltak. Ez a közbülső láncszem maga az ember volt, hisz a sok szennyeződés, méreg, amivel elhalmozták az óceánokat, ez alakította át őket.
Genetikailag egy szuper faj jött létre. Nem is kellet hozzá sok idő, pár száz év.
Más - más fény tartományban tudtak látni, telepatikusan tudtak egymással kommunikálni. Ráadásul mindegyikük teste egy kész fegyver volt, hisz rettenetes idegméreggel rendelkezett. Ezred másodperc alatt tudtak ölni, a testük perceken belül tudott regenerálódni, félelmetesek voltak.
Adott volt minden és meg sem voltak boldogok, valami hiányzott nekik.
Hiányzott az alkotás. Alkotni akartak, létre hozni dolgokat, amivel kifejezhetnék magukat, érzelmeket és érzéseket beleépíteni az általuk létre hozott formákba.
Hamarosan eljön számukra a kedvező idő, döntés született, meghódítják sajátmaguk számára ezt a bolygót. Pontosabban csak a szárazföldet, hisz a tenger már az övék volt. Komoly háborúra számítanak, tudják az emberek nem adják olcsón, nagyon sokan majd el fognak pusztulni maguk közül is. Az emberek többsége úgyszintén, de nem lehet békében élni velük, még nem.
Az emberek mentalitása nem teszi lehetővé azt, hogy osztozkodjanak a bolygón, és persze ők sem. Hagynak majd egy kis időt nekik arra, hogy elhagyják a földet. Technikailag képesek rá, talán élnek a lehetőséggel.
Az első párszáz katona közben partra ért és elindult a lény felé, a királynő várta őket. Szép rendezett sorban felálltak, bevárva a többieket, akik rendíthetetlen tömegben érkeztek. Az öböl innenső oldala feketéllet tőlük és több millió várta a tenger alatt, hogy felszínre kerüljön.
A királynő élre állt, majd szép lassan megindultak az emberek világa felé, talán meg fogja élni, hogy a csillagokba is vezetheti népét.