J. Kanizsai
J. Kanizsai
A KAPU
A férfi, mint mindig, most is morcos kedvében volt. Nézte a lába alatt elterülő várost és messze a Varazsdi hegyeket, amelyek Horvátországban terülnek el.
Tiszta időben látta a horvát domb vonulatokat is, akár 40-50 kilométerre is el lehettet látni, akár Szlovéniáig is.
Ám, ma ködős párás idő volt, ami hangulatán is meg látszott. Nem rég volt a városban, csak két hónapja, mert ideális hely volt arra, amit meg kellett tennie.
Egy pohár forró teával a kezében nézett ki az ablakon, s látta elrepülni szemei előtt a múltat és az eljövendő jövőt, és a szürke kis várost, ahol vendégeskedett.
Tudta, hamarosan jönnek érte, hogy meg tegyen valamit, amit már régen meg kellett, volna tennie valakinek. Számára történelem volt Európa és a világ jövője, de ott kint erről senki és semmi nem árulkodott. A bolygó nagy változások előtt áll, a hét milliárd emberből nagyon kevés marad életben.
Ez törvényszerű: sokan vannak, de ha sikerülne ma, amire páran készülnek akkor, minden megoldódna, életben maradnának egypáran.
Egyszer már csinált ilyet a távoli múltban, felemás sikerrel. Sok embert megmentett a biztos haláltól. Sokan élnek még itt, e bolygón a leszármazottaik, ezek is akiknél most van, ez a nép.
Míg mások a világűr más pontját választották. Igaz a szigetet nem tudta megmenteni, elsüllyedt. A neve, mi is volt a neve, a több mind 4200 év Ata, Atai, Atlantisz, vagy mi.
Ekkor éles csöngetés verte fel ábrándozásából, megfordult, hogy beengedje az illetőt, akit várt.
Fiatalember a húszas éveinek a vége felé járt, majd megszólalt.
- Üdvözlöm - szólalt meg - engedje, hogy bemutatkozzam, én vagyok az a szenvedő alany, aki ma önt el fogja kísérni. - majd elhúzta a száját – és előre közlöm, nem hiszek a hókusz -pókuszokban.- Na és hány dimenziót nyitunk meg? - kérdezte - Ahányat kell - jött a megvetéssel az arcán a válasz. Majd azt gondolta: ezeket kellene megmenteni!
- Induljunk, mert még estére más programom is van- szólt a fiatal fiú.
Akkor menjünk, nyissuk meg a kapukat, és Merlin elindult a fiú után.