Vizvári József
Kultúra
Igaz zalai szívvel!
Vízvári József @ tegnap, 10.24 | ![]() ![]() |
![]() |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
|
Különleges egyéniségű íróval, költővel, kritikussal, meseíróval találkoztam Nagykanizsán, a Halis István Városi Könyvtárban a XIV. Kanizsai Antológia ünnepélyes átadóján, akinek a műveit már korábban is olvastam.
A bemutatószövegből tudtam meg, hogy már ötvenöt éve foglalkozik irodalommal, és karácsony előtt jelent meg a negyvenedik könyve. Megragadta a figyelmem e gazdag életút és hogy éppen zalai származású, aki úgy fejezi be a beszélgetéseket, „őszinte, igaz zalai szívvel: Kanizsa József”.
— Minek, kinek köszönhető ez a gazdag életút elindulása?
— A zajki általános iskolát kell először megemlítenem, mert ha ott nincs vers- és prózaíró pályázat, akkor talán csak a középiskolában derült volna ki, hogy verseket írogatok. Ott már gyűjtöttem a bátorságot, és ennek köszönhető, hogy a Thúry György Közgazdasági Technikumban Pillér tanár úrnak megmutattam a verseim, aki néhányat az iskola faliújságjára ki is tett. Pillér tanár úrnak mertem először elmondani, hogy én inkább az újságíráshoz vonzódom, és őt kérdeztem, hogyan lehetne például a Zalai Hírlapban megjelentetni írásaim. Javaslatára küldtem tudósításokat a kulturális és sporteseményekről. Nagy meglepetésemre, örömömre ezek megjelentek a hírlapban. A Zalai Hírlappal ma is élő, jó a kapcsolatom.
— Ezt követően milyen lapok, folyóiratok, más irodalmi orgánumok közölték műveit?
— Budapestre kerülve először a Postás Dolgozók havi üzemi lapnál jelentek meg írásaim, majd az Ifjúsági Magazin, a Magyar Ifjúság, a Képes Újság, a Nők Lapja, a Kisdobos, a Dörmögő Dömötör és a Mozgó Világ adta közre munkáimat. Később a Somogy, majd a Hévíz húsz éven át, de megjelentem a Pannon Tükörben is Czupi Gyula szerkesztésében, s ahogy elvégeztem az újságíró iskolát, utána már a Népszavában, Népszabadságban és a megyei lapokban publikáltam a központi sajtóiroda közreműködésével. A Magyar Rádióban úgy 1976-tól Linka Ágnes irodalmi szerkesztőnek köszönhetően, aztán más rádiókban, televíziókban dolgoztam, majd a BP Tv-ben és a TV 10-ben éveken át majdnem hónapról-hónapra képernyőn voltam.
Jelenleg is több lap, folyóirat közli verseim: a Zalai Hírlap, Kláris, Magyar Jövő, Muravidék, Föveny, Művészet és Barátai és számtalan antológiában kapok lehetőségeket. 2013-ban legalább tíz antológiában kaptam lehetőséget. Legutóbb, decemberben a kecskeméti Montázsmagazinban, a nagykanizsai és a kőbányai antológiában jelentek meg írásaim. Emellett 1970-től az általános iskolás írás munkafüzetben és az anyanyelvi gyakorlófüzetben vannak verseim, meserészletek, feladványok a diákok részére.
— Hogyan alakult az élete Budapesten, milyen irodalmi körökkel van kapcsolata?
— Budapesten legelőször a Kassák Lajos Körrel kerültem kapcsolatba, tulajdonképpen a megalakulásukkor jelen voltam a Török Ignác utcai pinceklubban. E kör nem volt hosszú életű.
Ez után alapítottam meg Kispesten, a Kispesti Fiatal Írók, Költők Kört, majd bekapcsolódtam a Csepeli Olvasó Munkás Klubba, ahol Tamási Lajos volt a vezető. (Az itt megjelenő antológiákban is szerepelnek verseim, művei.) Majd Művészetbarátok Egyesületbe kerültem be dr. Szíj Rezsőnek köszönhetően, és ott is az irodalmi szakosztályt vezettem úgy tíz évig. Rövid ideig voltam Kőbányán a Móricz Zsigmond Körnek, s 1983-tól az Óbudán működő Krúdy Gyula Irodalmi Körnek lettem a tagja, 1986-tól jelenleg is a titkára vagyok, ahol nekem köszönhető, hogy irodalmi kitüntetéseket adunk át, és átjárunk a környező országok magyar lakta falvaiba, városaiba. Óbudán a Krúdy-év kapcsán Bús Balázs polgármestertől vettem át a Krúdy-év bronzemlékérmet. És arra is büszke vagyok, e körnek három zalai származású vezetője is volt: Lukács Ottó költő, aki már elhunyt, és Király Lajos, akivel hazajárok Nagykanizsára, akivel egy iskolába jártam, a „keri”-ben. Alapító tagja vagyok még a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaságnak, tiszteletbeli tagja a Váci Mihály Körnek, és sok más irodalmi közösségnek. Kőbányán én alapítottam a Kőbányai Írók, Költők Egyesületét, ahol „örökös tiszteletbeli elnök” vagyok. Alapító tagja vagyok még a Kultúra Lovagrendnek is, és 2002-től vagyok a Magyar Kultúra Lovagja, 2009-ben Kőbánya díszpolgárává választottak. Alapító tagja vagyok még a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének, ahol szervezőtitkár, alelnök is voltam, és szerkesztettem a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Hírlevele c. negyedéves irodalmi lapját.
Jelenleg is nagyon sok irodalmi társasággal, körrel, egyesülettel van nagyon jól kiépített kapcsolatom. Így a korábban említett társaságokon kívül, a nagykanizsai Takács László Irodalmi Körrel, a hódmezővásárhelyi Karászi József Irodalmi Körrel, Algyőn, Csongrádon, Kecskeméten működő körökkel, a Muravidéki Baráti Kör Kulturális Egyesületének és sorolhatnám vég nélkül.
— A könyvek megjelentetéséről néhány gondolatot.
— Egy kicsit szerencse is kellett. A fény-híd alatt című első könyvem egy nyomdász barátom, László Frigyesnek köszönhetően jelent meg ezer példányban. Ez akkor nagy szó volt. Majd így jelentette meg a Fűzfaág című gyermekvers, az Olajos arcúak című olajbányász füzet-kötetem is. Három közös könyvvel együtt eddig negyven kötetem jelent meg, a három legutolsó:
Fénnyel jöttem 2012-ben, a 70. születésnapomra, vers, próza, fotók, 2013-ban A Hit ereje, (vallásos felnőtt versek), és A Mikulás szánja, mesés-verses kifestő. A könyveim között vannak tudatosan nevelőszándékkal megjelent könyvek is. Főleg ilyen a gyermekeknek szóló könyvek: Virággal szép, ez környezetvédelmi célokat szolgált, verseken keresztül tudatosítani a természet szépségét, értékét és megvédését. Ilyen a Sántalábú Vadkacsa mesesorozat is. Ebből a kötetből már négy sorozat jelent meg, és a Sántalábú Vadkacsa kis csapat eljutott az ország különböző tavaiba, folyószakaszaira, ahol kifejtették a természetet megvédő tevékenységük, felhívták a figyelmet az ott élőknek, hogy miért kell megvédeni a tavainkat, vizeinket, a növényeket, az ott élő állatokat. Mindezt az utókor számára tették, teszik, hogy unokáink is tudják élvezni a természet szépségét, kincseit. Pl. A Hit ereje című kötetben pedig az országomért, népemért aggódom, imádkozom. Az eddig felhalmozódott „bölcsesség erejével” igyekszem hatni az olvasóimra, hiszen ebben a szép magyar honban kell élnünk, cselekednünk, jövőt teremtenünk az utódok számára. Ez üzenet is a fiataljainknak, ne hagyják el az országot, itt verjenek gyökeret, alapozzák meg a biztos, békés, boldog jövőt, ők hassanak az „uralkodóinkra”, hogy ez a „szebb jövő” mielőbb elérhető és biztos legyen. Tehát, az egymásra odafigyelés, a „biztos jövő” megteremtése is lehet erős „malter”, kötőelem a mi földi életünkben. Úgy érzem erre teremtett bennünket az úr, hogy ezt a megtartó erőt, mi író, költők, művészek, tudósok vagy a rátermett vezetők tudjuk fenntartani, megtartani, de nem szabad visszaélni ezzel. És kell a jó társ, a segítő, hűséges feleség...
— És a zalaiság?
— Jó a kérdés. Én itt, Zalában kaptam meg az alapokat, a gyökereim idenyúlnak vissza, innét táplálkoznak, innét kapják a „tápanyagot”, az ihletéshez a hitet, az erőt. Hiszem, hogy a magyar szónál nincs szebb a világon. Ennyi szép, kifejezésben, tartalomban gazdag szókinccsel csak mi rendelkezünk. Ezeket kell bölcsen felhasználni az írástudóknak, a törvényt alkotóknak, s ezeknek a szavaknak erejével kell, hogy tudjunk hatni az érző szívekre, az értő lelkekre. Én már annak is örülök, hogy ha egy-egy versem megtanulva, sokszorozódva jut el az emberek értelméhez, a szívekbe. A minap — most karácsonykor — egy öt éves kisfiú mondta el a Sántalábú Vadkacsa történeteim. Ez nekem élő bizonyíték volt. Érdemes élni, alkotni, az alkotást az olvasóimnak, gyermekeinek, unokáknak átadni. Ők is ebből építkeznek.