J.Kanizsai

2014.01.16 12:42

                                               MÉRLEG

 

 

 

   Egyszerű tavaszi nap volt, olyan, mint a többi harmincnégy év, amit már megértem.

Közép - Európa egy kisvárosában éltem, a kommunizmus már engedett a szorításából, hisz 1989-et írtunk. Nem nagy, de a célnak megfelelő házban laktam egyedül. Elvégeztem a feladatomat és éltem a mindennapi életemet.

Bár hetente egyszer volt egy szorgalmi feladatom, amit, úgy mond kényszer hatására kénytelen voltam elvégezni.

   Azért kényszer, mert ha nem fogtam meg hetente azt a fránya mérleget egyszerűen belepusztulok. Olyan érzés, mint akitől elvonják a kábítószert, csak még rosszabb. Hihetetlen, a mérleg miatt nem tudtam egy hétnél tovább lenni bárhol, mivel nem tudtam szállítani.

    Nem rég van nálam, tíz éve. Egy késő este, inkább éjjel a szőlőhegyről jöttem kocsival haza, amikor a földúton szép lassan haladtam, az út viszonyok miat,t a semmiből, igen a semmiből megjelent egy láda. Pontosan a motorháztetőn landolt. Ösztönösen belefékeztem, megálltam. Kevésen múlott, hogy dührohamot ne kapjak az összetört autó láttán. De aztán megnyugodtam, nem sok választásom volt, a biztosító úgysem fizetett volna, ők soha nem akarnak fizetni.

    Leemeltem a csomagot, elég nagy volt ahhoz, hogy a semmiből csak így meg úgy előtűnjön. Egy méter ötven hosszú, ötven centi széles és harminc centi magas doboz volt. Valami fekete ébenfa anyagból készült, zár sehol sem volt rajta kivéve egy tenyér lenyomat látszott középen. Egy jobb kezes tenyér lenyomata látszott tisztán kivehetően, bele tettem a kezem és nem nyílt ki.

Mérgemben bedobtam a hátsó ülésre és megindultam hazafelé, most már nem vigyáztam annyira a kocsira minek, ha úgy van megírva, akkor úgyis hiába.

    Rá egy órával a házam előtt fékeztem, több meglepetés nem ért aznap.

Kiemeltem a hátsó ülésről a dobozt, majd bevittem a nappaliba, letettem az asztalra és akkor vettem észre, hogy az alján is van egy tenyér lenyomat, még hozzá egy bal tenyérnek a lenyomata. Csemegének tartottam, esti elfoglaltságnak, mivel a TV-ben úgy sincs semmi szokásukhoz híven.

Levetettem a kabátomat és nekiláttam a vacsorám elfogyasztásának, majd biztos, ami biztos bekapcsoltam a TV-t, ha másnak nem, legalább háttér zajnak megfelelt. Az igazság az, hogy a híreket mindig meg szoktam hallgatni, kíváncsi vagyok a világ híreire.

Közben nekiláttam levetkőzni, majd a zuhany alá álltam, sokáig zuhanyozok, úgy érzem, mintha a víz megtisztítana. Nagyon jó eső érzés egy fárasztó nap után és kitűnő lehetőség a gondolkodásra is. Épp törtem a fejem, hogy miből javítatom meg a kocsit, de ha nem megy másképp, akkor van kevés kis spórolt pénzem, kénytelen leszek felhasználni. Bár egész másra szántam.

  Megtörölköztem, majd kényelmesen, elhelyezkedtem a műbőr fotelomban. Kezembe vettem az aznapi bajom forrását, és a jobb kezemet a jobb kéznyílásba, míg a bal kezemet a bal kéznyílásba helyeztem. Most egy éles kattanással kinyílt a doboz és láthatóvá engedte tenni a tartalmát.

  Hát mit mondjak, leizzadtam azonnal: egy kétkarú mérleg volt aranyból, olyan, mint általában a piacon, vagy a bíróságokon Justiciát szokták ábrázolni vele. Mellete elefántcsontból tartó, amire fel lehetett akasztani. Mindjárt összeállítottam és a serpenyők alatt levő mélyedésben két kristály helyezkedett el, egy fehér és egy fekete.

 Aránylag jó nagyok voltak, egymástól durván egy méterre helyezkedtek el a dobozban, és amikor a mérleg egyensúlyban volt, akkor tizenöt centire voltak a serpenyő aljától.

A mérleg súlya lehetett másfél kiló, másfél kiló arany. Hány ember örült volna, ha hozzá vágnának ekkora arany mérleget? A dobozban találtam még valami leírásnak látszó rajzot, ami arra utalt, hogy egy kilencven centis magas márványra, valami oltárszerű emelvényre tegyem a mérleget. Továbbá két ezüst gyertyatartót égő gyertyával. Mindjárt keresni kezdtem a gyertyatartókat a dobozban, naná, hogy nem volt benne. Se gyertyatartó se gyertya.

  Nem tudtam mire vélni a dolgot, hisz akár beszolgáltathattam volna, akkor megszűnik a további problémám. Vagy megtartom, elvégre az én kocsimat törte össze, nekem okozott kárt. Ám ebben az esetben úgy kéne használni, ahogy leírták, és akkor lenne igazán szép. Ebben maradtam, megtartom és lakásom éke lesz.

  Ennek megfelelően cselekedtem másnap, beadtam a szervizbe a kocsimat javítani. Majd elmentem egy barátomhoz, aki sírkövek készítésével foglalkozott és megkértem, hogy készítsen márványból egy kis oltárt. Megadva a tegnap megismert méreteket, igen csak meg volt lepve, de mivel kápéval fizettem, csak annyit mondott- a te pénzed. Mindjárt megrendeltem a két ezüst gyertyatartót, bár azt az ötvösnél. Hát, mit ne mondjak, nem egy olcsóság és vettem egy tucat gyertyát is.

 Egy hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a megrendelt áruk megérkezzenek és én megfelelő módon felállíthassam a mérlegemet. Félelemmel és kényelmetlenséggel telt el ez a hónap. Féltem, hogy el fogják rabolni, ennek ellenére szinte minden nap megnéztem, tisztítottam teljesen magaménak éreztem, és jól éreztem magam. Mindent egybevetve kiegyensúlyozottnak éreztem magam, és az is voltam, mind érzelmi, illetve anyagi téren is. A kiadásomat mindig meghaladta a bevételem, valamivel mindig több jött be. Azért nem gazdagodtam meg, amire rájöttem menet közben, hogy fogadjam el a sors által nyújtott lehetőségeket.

  

  Aznapra szabadságot vettem ki, hogy nyugodtan tudjam összeállítani az oltárt és a rajta levő mérleget. Valami azt súgta, észak-dél irányba helyezzem el az oltárt. Szerencsére nem okozott különösebb gondot, a ház beosztása lehetővé tette az ilyen igényeket is.

  Eljött az este és én meg gyújtottam a gyertyákat. Csodálatos élményben volt részem, amint a fény végig futott az arany mérlegen. A mérleg csúcsától egészen le a padlóig halványkék erőtér borította be az állványt és rajta levő mérleget.

Szinte abban a pillanatban megszűnt az a félelem, ami az elmúlt hónapban a minden napjaimat megkeserítette. Szinte biztosan tudtam, ettől a pillanattól kezdve nincs erő és hatalom, ami kárt tudna tenni a mérlegben.

  Az én mérlegemben. Így is volt, és ami a legmeglepőbb, hogy már én sem tudtam az erőtérből kiemelni, megfoghattam, pucolhattam ,megemelhettem de  el nem vihettem a két kristály fölül. De cserében volt rá eset, hogy amikor megfogtam, látomásom volt, általában jövőbeni eseményeket mutatott.

Érdekes módon, volt olyan tulajdonsága, hogy nem mindenki látta rajtam kívül, nagyon kevés embernek volt része abban a szerencsében, hogy látta. 

  Így telt el tíz év, minden probléma nélkül, hetente kézbe kellet vennem, majd a két kristály felett aránylag mindig egyensúlyban volt. Bár voltak esetek, amikor hol az egyik hol a másik irányba jobban kimozdult, de a kristályt soha nem érte el se, a fehéret se a feketét.

  Megpróbáltam befolyásolni azzal, hogy lenyomom vagy a fehérre vagy a feketére, de nem ment. Mint azt a látomásokból megtudtam, nekem is mindig egyensúlyban, kell lennem és ezt a két oldalnak kell biztosítania.  Én lettem a mérleg őrzője. A jó és a rossz kozmikus szinten egyensúlyban volt, mostanáig.

  A mérleg mai felemelésekor olyan történt, ami még eddig sosem, kibillent.

Kibillent és elérte a fekete kristályt az azonnal elkezdett feketén sugározni.

Láttak már fekete sugarakat? Nem?  Olyan, mint a fénybe borult várost lassanként a sötétség veszi hatalmába. Csak nem városról, hanem a földről van szó. Ha végzett a földdel, akkor jönnek a szomszéd bolygók majd a naprendszer és így tovább addig, amíg mindent sötétbe nem borít.

 Persze, nem egyik napról a másikra, ideje bőven van, ha már az éveket ezrekben mérte, amíg el volt zárva. Látomásom szerint államrendszerek alakulnak át, hol aránylag békében, hol véresen. Új határok jönnek létre, új háborúk jönnek, természeti katasztrófák mindennaposak lesznek, a halál, szegénység a nyomor mindennapos lesz e bolygón.

 

 Te jó ég, valami piramisokat találtak az déli-sarkon. 

             

       

 

 

 

 

 

  

        

Készíts ingyenes honlapot Webnode